Versek

Megfordítva

Rajtad keresztül venni a levegőt

Mélyen vérembe szívva

Érezni a szíved lassú monoton zaját

A világ szélén

Biztonságban

A valóságban.

Rajtad keresztül látni a világot

Mélyen magamba zárva

Érezni a világ kedves szuszogását

Az élet közepén

Nyugalomban

Félig nyitott szemmel.

Nem szeretnék szárnyakat növeszteni

Álmodozni másról

Nem szeretnék hamis követeket

Elfutni értelmetlenül

Nem szeretnék hazudni magamnak

Őrlődni a kövek között

Nem szeretnék mankókkal tapsolni

Az ajtókat bezárni

Nem szeretném behunyni a szemem

Álnokul.

Rajtad keresztül venni a levegőt

Minden kontrollt levetve

Mélyen belezuhanni az űrbe

Lassan

Biztonságban

Valójában.

Szétszakadt

Büszkén csak állni a másikkal szemben

Mélyen, hosszan a szemébe nézni

„Emlékszem régen barátok voltunk…”

És most kezdhetünk mindent újra.

Úgy tenni, mintha nem érdekelne

Mintha először látná az ember

„Talán csak egy hülye filmen voltunk…”

Tükörben halad előre a falióra.

Sohasem gondoltam a halára rólad

Csak egy kis báb a színházban

Amin mindenki hangosan nevet

És vágyik rá titokban.

Egyre mélyebb a kimondatlanság

„Emlékszem régen barátok voltunk…”

Milyen most ott…?

Csak bambán szabadkozunk.

Erőszak a másik testén örömet lelni

Ott ragadt a tükörben a lélek

„Már nem is tudom mire emlékszem…”

Hagyj elmenni, kérlek.

Egy sorban

Nyomorult, szürke kabátok egy sorban

Ízléstelen kiégett gyomorral

A tegnapi szesz íze,

Borostás képpel köszön ránk reggel,

Ahogy a kenyeres pult előtt álldogálnak.

Az ördög milyen jókedvben lehetett

Mikor ezt az emberfaját teremtette,

Csak egy üveg bort kér

Kis sajttal – erjedt nyűvel, féreggel;

Sikoltó örömmel

Állok be e végtelen sorba.

A pénztárnál állok meg.

Csengetés.

Számla.

Keveset kér a révész

S, mintha apámat látnám

Csak egy százast kér borra

És sajtra…

Féreg, nyű s az ördög minden mosolya

Amikor az emberfajtát kéri számon,

Isten nem ér el ezen a számon.

Valahol ennek tévedésnek kellett lennie.

Ez a főtér

Tört harang kong hangosan a városban

Ez a főtér

Láthatnád egyszer

Van a világon

A törött életen

A bús éjeken

és a beteg lelkeken is túl

Valami kis gyengédség

Amely vár.

Elveszve ettől a hangos zajongáson

Egy lágy lény

Elmondta ezerszer

Van a világon

A félt életen

Vásott kéjeken

és a romlott éveken is túl

Valami kis kedvesség

Ami jár.

Ha láthatnád egyszer a szívet

és aludnál vele…

hagynád álmodni…

Nem számít, hogy mit ígérek

ebben a sötétben…

lágyan átkarolni…

ne félj

élj.

Vigyél haza.

Egyszerű dal

Csak a halál menthet meg minket a vágytól

Egy naptól sütött domboldal

A világ végéig, reménnyel

Tölt el minket, hogy nem volt hiába...

Csak ahogy nézzük a kopott fényképeket

Egy testvér jobbról, mögötte édesanyám

A falusi tornác előtt...

Tudod...ahol az a szép fa áll,

Hűsítő árnyban, egy pohár borral;

Kezedet nézem, a vékony ereket

Vörös vérrel telített, csobog bele a pohárba:

Milyen jó, hogy itt vagy.

Emlékszel, kis törékeny csontomra

Milyen hideg volt neki is

És mégis örülünk, hogy ebben a kicsiny világban

Egymásnak nevetünk

Parányi csillagokként

Ezernyi milliárd fényévre a másik világtól

Ahol csak egy halvány mosoly marad.

Csak ahogy nézzük a kopott fényképeket

Érzem át a levegő tisztaságát, és

Úgy megérinteném a múltat:

Azt a halvány bőrt, kis csontokat, kezet

Mosolyt, örömet, bánatot, mindent

Azt a szép estét, úgy együtt, ahol

Biztos mást mondanék...

Nemes egyszerűséggel.

Egy régi költő

A régi költő valahogy így mondaná:

„Reggel melletted ébredni öröm,

Egy csók az orcádra minden vágy-

Ágyam legyen az otthonod,

Boldog kéj a hitem benned,

S a Nap legyen oltára szerelmünknek,

Piruljon szépséged láttán,

Oh, elbújni, barátkozni a Holddal,

Mert ők ketten és Te adod a világot,

Örök körforgás, mi fogjuk egymás kezét,

Beleszédülünk:

Reggel Nap- Te,

Éjjel Te- Hold,

Uralod a boldogságot,

Asszony, szerelem:

Szívemet kutatod,

Bár már rég benned vagyok.”

Már régen benned vagyok.

Tapintat

Halálból visszasírt igazságok,

Milyen meggyötörve görnyedünk

Apró kis jellemhibákra,

Holott milyen nevetséges

Onnan fentről,

Minden éjjel látom álmomban.

Kopottas egy város a szülővárosom,

„Testvér!, a kabátod…”

Nemrég vettem valami boltban,

Zsírfoltos, mint a reggeli újság,

Kinyitni sincs kedvem,

Pedig egész nap

Valamilyen értéket kell közvetíteni…

Egy rossz televíziós adás vagyok:

Elkapcsolnak, bekapcsolnak.

Elfogyasztanak rám néhány

Halált hozó szendvicset,

Majd teli szájjal röhögnek,

S én látom…

Ez a tragédia.

Kienni mást a vagyonából,

Mi lehet rosszabb, mint magamat.

Lelkemet falják a sok sebtől vérző farkasok.

Halálból sírják vissza az igazságot,

Meggyötörve görnyedek

A kis jellemhibáim miatt,

Rossz ez a színház,

Rossz ez a szerep,

Legyek megváltója ennek és ennek?

Egyszer láttam magam főműsor időben,

Nem voltam boldog,

Mindenki nevetet:

Milyen szerencsés ez a filkó!

Lehetnék tapintatosabb,

Te hülye.